Miklós téri évtizedek
1926 - 2016

Vetélkedő

Kedves Gyerekek, Kedves Kollégák!

Az idei esztendőben, 2016-ban ünnepeltük, ünnepeljük intézményünk alapításának kilencvenedik évfordulóját. A születésnapi tortán, kilencven gyertya világosságánál elmondhatjuk, hogy Magyarországon elsőkként vállaltuk fel a nehéz sorsú és képességű gyermekek nevelését, oktatását, szakmai képzését.

Hagyományainkhoz híven, vetélkedőre hívunk Benneteket! Ismerjétek meg a Miklós téri Iskola történetét, a korabeli nevelés- és oktatás jellemzőit, az érintett időszakok kulturális vonatkozásait a kezdetektől napjainkig.

A "Miklós téri évtizedek" vetélkedő a 2015-2016-os tanév második félévében két fordulós lesz, amit 2016. május végén, immár hagyományainkat követve, a benevezett évfolyamok és csoportok megmérettetés zárja. A győztesek, a tavalyi tanév "Lakóhelyünk: Óbuda" versengésének győzteséhez hasonlóan, az idei versenyt követően is három napos jutalomkiránduláson vehetnek részt!

A versengésbe az iskola felsős évfolyamai és az autista, valamint a gyermekotthon lakóotthoni csoportjai nevezhettek. Az alsó évfolyam tanulói vegyes csapattal szintén beszállhattak a versenybe.

A leadott nevezési lapok alapján az idei esztendőben a következő csapatok versenyeznek:

  • V-VIII. évfolyam,
  • autista csoport,
  • alsó tagozat - vegyes csoport (Pöttöm klub),
  • Margaréta csoport,
  • Aranyeső csoport.

A feladatok a nevezések alapján, az alsó és felső tagozat, valamint vegyes korosztályú csoportok képességeit figyelembe véve kerültek összeállításra.

Így mindenki, aki vállalta a kihívást, akár győztes is lehet!

Élményekben gazdag vetélkedést kívánok a nevelői munkaközösség nevében!

 Virt István